Ismered-e magad?
Nem tudom még mi ennek a rovatnak a lényege, azt előre leszögezem, hogy lesznek benne provokatív elemek.
Ma eszméletlen módon cikáztak a fejemben a gondolatok. Akkora zsibvásár volt, mintha a piacon lennék és mindenki az én hangomon szólalt volna meg, sőt volt, hogy egymást túlharsogva licitáltak, mintha valami komoly árverés lenne. Mivel hónapok óta gyakorlom a meditálást, szerencsére ki tudtam magam helyezni a megfigyelő pozícióba és a partvonalon állva hallgattam, figyeltem a különböző tulajdonságú éneim érzelmi túlfűtöttségükben történő kiabálásait. (Nem vagyok skizofrén és disszociatív személyiségzavarom sincs.) Ezek az éneim csupán csak a gondolataim voltak, amelyek között volt hangosan rikácsoló, hisztérikus, agresszív, csendes, melankolikus, szomorú, közömbös, egyszóval elég szedett-vedett társaság gyűlt össze. A lényeg az, hogy MÁR tudatosan egyikkel sem azonosultam. Nagyon hosszú folyamat volt, mire eljutottam odáig, hogy nem én vagyok a gondolat és az érzés. Dr. Örlős Gábor meditációs gyakorlatainak köszönhetően meg tudom figyelni (én, az objektív, független megfigyelő) a gondolataimat és érzéseimet. Volt egy nagyon átfogó monológom, amit most megpróbálok leírni, de esélytelen, hogy ugyanabban a minőségben adjam vissza, mint ahogy az a fejemben elhangzott.
A minap a meditációm alkalmával szó esett az illuzórikus énről. Gábor szerint ez az illuzórikus én mind az, amire én azt mondom, hogy VAGYOK. Pl: Orvos vagyok, ügyvéd vagyok, anya vagyok, apa vagyok, férj vagyok, feleség vagyok, testvér vagyok, stb... Tehát, ha én orvos vagyok, akkor orvosként viselkedem. Ha feleség vagyok, akkor feleségként viselkedem, ergo magamra húzom azokat a tulajdonságokat, amik számomra megtestesíti az adott „szerepet”. Ezt nem tudom olyan szépen és érthetően elmagyarázni, úgyhogy itt a link: katt.ide
A fejemben megjelent piacon egyszer csak mindenki elnémult, mert mindenki egy csendes, könnyed hangra kezdett el odafigyelni. Ez a hang összeszedett volt és nagyon bölcs dolgokat kezdett el mesélni a többi énemnek (akik még mindig a gondolataim). Ez a bölcs énem, azt elemezgette, hogy milyen dolgokkal azonosultam régebben. Rocker voltam: Mit szoktak a rockerek? Lázadni, cigizni, szabályokat megszedni, leinni magukat...stb. Ezt csináltam sokáig én is. Aztán jött egy személy, aki berobbant az életembe és teljesen másképp kezdtem el látni a világot és önmagam. Szinte magamtól felhagytam az összes rossz szokásommal, nem azért, hogy megfeleljek neki, hanem egyszerűen nem leltem már örömömet benne. A bölcs énem hosszasan taglalta, hogy régen sem követtem az átlagemberek mintáit - ami részben köszönhető volt a rocker énemnek -, jobbára mindig a saját utamat jártam, ami sokszor fájdalommal és szenvedéssel járt, de sosem fordult meg a fejemben az, hogy másképp kellene csinálnom. Mindig sziklaszilárd hittel rendelkeztem és ez a hit az idő múlásával egyre kiterjedtebb és mélyebb lett. A hitem abban, hogy jól csinálom a dolgokat annak ellenére, hogy nincs látszólagos eredménye az anyagi világban. Mert ami bennem sokat ér az a szellemi tudásom. (És ezt nem nagyképűségből mondom, hanem alázattal.) Igaz, nincs semmiféle pszichológiai végzettségem, nem jártam coach tanfolyamra, egyszerűen csak figyeltem az embereket, a kapcsolódásokat, ezek mellett bátran beleugrottam mindenféle lehetetlen szituációkba a komfortzónámon kívül. Itt is van némi anomália, ugyanis másoknak a párkapcsolatban való létezés a komfortos, na nekem az szinte idegen pálya. Felismertem a tudatalatti működésemet, hogy egy nagyobb sérülés után olyanokhoz kezdtem el kapcsolódni, akik elérhetetlenek, de mégis elérhetőek. (távkapcsolat, szeretői státusz). A felismerés már félsiker, de mivel nem vagyok p*nci, így merek ezzel dolgozni és bátran fel is vállalom, hogy hát no, vannak sötét foltok az életemben és vannak félrekódolt mintáim, de merek dolgozni azon, hogy eltüntessem. Mások 45-50 évesen érik el ezt a szintet, ugyanis van egy közösség, aminek a tagja vagyok és ezt tapasztalom. Viszont ez nem rossz, sőt! Boldoggá tesz, hogy az emberek elkezdenek foglalkozni önmagukkal, azzal, hogy kik ők valójában. Volt olyan eset, hogy a hölgy 45 éves korára döbbent rá, hogy elrontotta az életét és panaszkodás helyett megtette a megfelelő lépéseket: elvált és saját vállalkozást indított. Az ilyen emberekre mindig fel tudtam nézni, és őszintén tudok örülni a sikerének. Ebben a közösségben megtaláltam a helyemet és végre olyan emberek vesznek körül, akik hajlandóak a fejlődésre és borzasztó bátrak, őszinték, segítőkészek. Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehetek!
A bölcs énem hosszasan ecsetelte, hogy hiteles nő és ember vagyok. Ha meghozok egy döntést (h szar is), akkor azt tűzön-vízen keresztül végigviszem. Az, hogy van presztízsem csak az utóbbi napokban derült ki, amikor anyámnak többen visszajeleztek, hogy a caminos beszámolóm alapján kivívtam több ember tiszteletét is. Természetesen jól esik, de nem ezért indultam el, hanem azért, hogy átgondoljak egy-két dolgot, rendet rakjak magamban. És bennem leginkább a hit ingott meg. Olyan kérdésekkel keltem útra:
Biztos, hogy az a helyes, amiben én hiszek?
Biztos, hogy úgy kellene működnie egy kapcsolatnak, ahogy én gondolom?
Mi a helyes? Mi az igaz?
Biztos, hogy nem én gondolom rosszul?
Miért kérdezgetem ezt magamtól?
Miért én gondolkodom erről?
Végül arra jutottam, hogy mindenki az adott szinten a legjobb belátása szerint cselekszik. Aztán, ha jön az ébresztés egy hatalmas pofon kíséretében, akkor vagy elmozdul vagy állja az ütéseket (hosszabb, rövidebb ideig). Itt egy nagyon személetes példa Dr. Csernus Imre A kiút című könyvéből.
Aztán mostanában jönnek a megerősítések, hogy nincs semmi baj az életszemléletemmel, az értékrendemmel. Miután hazaértem a Caminoról, XY rákérdezett egy adott dologra, majd a ledöbbent csend után ennyit mondott: „Nem neked kellett volna ennyit sétálnod!” Nem tudom, hogy ő csak azért mondta-e, mert azt akartam hallani, de a megérzésem azt súgja, hogy őszintén így gondolta. A mi nap pedig a barátnőmmel (aki mellesleg coach) elemezgettük a Csernus által említett tudatos seggfejt (én finoman csak tudatos hülyének hívom). Barátnőm nagy vonalakban elmagyarázta a tudatosság szintjeit és azt mondta, hogy a kettes (felsimerés) hármas (cselekvés) szintugrásnál van a legnagyobb elakadás. Szénné elemezgettük életem férfi főszereplőjét.. Közben barátnőm ellátott pár jó tanáccsal és hasznos kérdéseket tett fel nekem. Amiket a bennem élő bölcs meg is válaszolt: Az út mindegy, a lényeg a haladás.