Vállalod-e magad?
Egyre többször teszem. Lehet, hogy az írásaimból az érződik, hogy magas lóról beszélek, de nem így van, csupán csak temperamentumos vagyok, amikor véleményt kell formálnom. Egyébként szeretettel és tisztelettel fogadom mások véleményét is és szeretem más perspektívákból is látni a dolgokat. A nagy kontrasztot az okozza, hogy nyers vagyok és nem tudok szépen, agyonra cicomázottan, szép kifejezésekkel megszólalni egy adott témában. (Ezt gyakorlom egy ideje). A másik dolog, hogy tudatos vagyok a kapcsolataimra is és igenis meghúzom a határokat, mi az, ami már annyira kiveri nálam a biztosítékot, hogy képes vagyok megszakítani vele a kapcsolatot is akár. És ez nem azért van, mert nem szeretem vagy haragszom rá, egyszerűen csak bezáródott az ajtó felé. Nem vagyok haragtartó és bosszúálló típus, de jobb, ha az olyan ember elkerül, akit egyszer kizártam az életemből. És lehetek én ettől bunkó meg f@szkalap a másik szemében, ha hülyének nézett, áj em szó szorri, de fel is út, le is út. Agyő, köcsög! Senki palotájában nem leszek udvari bolond! Ezt nem érzem önzőségnek, sokkal inkább tiszteletet érzek magam felé, hogy ismerem a határaimat és be is tartom őket. Természetesen nem azt állítom, hogy amit én cselekszem és ahogy én működöm az rendben van. Egyáltalán nem is az a lényege a bejegyzéseknek, hogy én meggyőzzek akárkit is az igazamról. Dehogy. Lehet, hogy évekkel később ezt a posztot is másképp fogom látni. Mert benne van a pakliban, hogy valaminek a hatására megváltozom, ugyanis a változás állandó, egy elengedhetetlen összetevője az életnek. Természetesen sokszor ellenálltam ennek a változásnak én is. Valamelyik könyvben olvastam, vagy talán videóban hallottam, amiben a változást egy nagyon erős sodrású folyóhoz hasonlították. Amikor az ember beleesik , akkor az az első, hogy valamiben megkapaszkodik (ragaszkodás), félve attól, nehogy a folyó (a változás) rossz helyre sodorja. A nagy kapálózásban elő fordulhat az is, hogy árral szemben kezd el úszni az emberünk, de abba nagyon el lehet ám fáradni. Ez tényleg így van. Sokszor úsztam már árral szemben én is, elhagyott az erőm, elfogytam és hagytam, hogy sodorjon. Végül kiderült, hogy baromira nem kellett volna paráznom. Benne van a pakliban, hogy pont egy vízesés felé sodor, ami ki tudja milyen magasról zúdul alá, akár bele is halhatunk. És itt jön képbe az, hogy mekkora lelkierőd van. Képes vagy-e a zuhanás után elrugaszkodni a tó, tenger, óceán fenekétől és a felszínre törni? Vagy magadba roskadva gyászolod, mit hagytál magad után és közben szépen lassan megfulladsz? Én hiszem, hogy ez a túlélési ösztön mindenkiben benne van. Van, aki egyből felismeri a helyzetet: „B@szd meg, ha itt maradok, meghalok!”, de vannak lassú reakciók is, amik halállal végződnek, de a halál után újraszületünk és immár a parton folytatjuk. Így vagy úgy a változás bekövetkezik.
Sokszor tapasztalom azt a környezetemben, hogy az emberek panaszkodnak: nem jó otthon; sok a probléma az asszonnyal, az emberrel; anyagi gondok;kal küszködnek a munkahelyén nem érzi jól magat...stb. Én figyelmesen végighallgatom, de amikor azt hallják tőlem, hogy változtass; költözz el, válts munkahelyet, mindig úgy néznek rám, mintha nem e világi nyelven beszélnék… Persze ezt csak akkor mondom, amikor az illető már mindent is megpróbált, ergo elment a falig. Ha ott a fal, akkor más irányba kell mozdulni és ha ez drasztikus változtatásokat követel, akkor hirtelen mindenki sátrat ver a falnál és ráérősen kempingezgetni kezdenek. Engem aztán abszolút nem zavar, mindenkinek szíve-joga azt csinálni, amit szeretne, rég kinőttem a megmentő szerepkörből, mindenesetre b@ssza a csőröm, hogy ennyire tétlenek.
Egyszer megkaptam, hogy én egy „korlátok nélküli kurv@” vagyok. Mi tagadás jól felbosszantott, ugyanis egy olyan nőtől kaptam (nem személyeskedni óhajtok), aki az egész életét egy burokban (nulla élettapasztalat, durván antiszoc: nincsenek barátnői, alig jár emberek közé) töltötte, legalábbis abból ítélve, amit hallottam róla. Jó, tudom, ez előítélet, de amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Tehát, amiből én egy korlátok nélküli kurv@” lettem a szemében az annyi volt, hogy az életszemléletem nem egyezett az övével. Vicces az egészben az, hogy nem a szemembe mondta, hanem végig a hátam mögött pofázott. Egyszer írtam is neki, és nem meglepő módon válaszra sem méltatott (mert ugyebár, mit képzelek én magamról, hogy merek írni őnagyságának), helyette annak a bizonyos illetőnek kezdett el ócsárolni. Mókás! Még én kész voltam egy face to face ütközetre a korlátok nélküliségemből adódóan, ő fülét-farkát behúzva a hátam mögött pofázott tovább. Természetesen ő tartja magát az igaznak, de hagyom, legyen ebben a hitben. Ő az a tipikus földhözragadt, a társadalmilag elfogadott erkölcsi mintákhoz görcsösen ragaszkodó típus, aki képtelen a változást befogadni. Nem nekem lesz ebből több problémám, hanem neki. A másik dolog, hogy mérhetetlenül arrogáns, pökhendi és tiszteletlen volt. Számomra ez a tudás, a tapasztalat hiányának elrejtése. Illetve az egó védelmi mechanizmusai. „Nehogy már egy 28 éves pics@ osszon ki!!!” (Viszont lényegesen többet tapasztaltam, mint ő és valószínűleg ezért is kaptam azt a jelzőt. Nekem ezek a tapasztalások kellettek ahhoz, hogy egy sokkal jobb ember legyek annál, aki voltam. És igen, büszke vagyok rájuk, még akkor is, ha ez másnál kib@ssza a biztosítékot!) Nem azt mondom, hogy én tökéletes vagyok és követendő példa vagyok, még egyszer hangsúlyozom, hogy nem. Abban azonban 100%-ig biztos vagyok, hogy lélekben és fejben sokkal előrébb járok, mint a legtöbb ember és ez annak köszönhető, hogy merek kockáztatni, és bátran fejest ugrok az ismeretlenbe még akkor is, ha tudom, nagyon megüthetem magam.