Mi a szösz?
Mély levegő beszív. És kifúj. Szünet. Csend. Az elme lenyugszik. Mi az ami marad? Én. Minden vagyok egyszerre. A zuhanás és a repülés, a sötét és a fény, a tűz és a víz. Nem vagyok egyik sem, mégis minden vagyok, de még nem hiszel el. Nem tudom elhinni. És azért nem, mert már nem lobog bennem az akarat lángja. Már nem akarom megváltani a világot, nem akarok hódítani, egyszerűen nem tudok akarni. Van bennem tűz, de már nem gyullad fel mindenre. Van bennem víz, de nem háborog, nem mos el mindent. Nyugalom van, de belül még sincs, mert valakire figyelek. Magamra.
Ma történt egy furcsa incidens. A főni odajött hozzám ma és megkérdezte, hogy mikor jövök már össze Zsoltival. Kikerekedtek a szemeim, meg még el is pirultam, mert még a gondolata is frusztrációt keltett bennem. Nem olyan mértékű frusztrációt, amivel tagadja az ember az igazat, se nem olyan sértődött, mi-a-@sz-közöd-van-hozzá-kötsög reakció volt ez, hanem valami teljesen új: Mi a francból gondolja ez, hogy bármit is akarna tőlem Zsolti? (Az a Zsolti, akivel jól elröhögcsélünk a munkahelyen és jót beszélgetünk, de az utóbbi nagyon ritka eset, tehát inkább ilyen haveri kapcsolatot ápolunk)
Rá is kérdeztem. A főni azt állítja, hogy többen észrevették, hogy van „valami”. Én erre őszintén azt feleltem, hogy én abszolút nem figyeltem fel erre, mert a fókuszom azon van, hogy jobban legyek a szakítás után – amiről egyébként tud a főni is - , és abszolút nem tudok egy férfihez sem kapcsolódni. Ahogy ezt kimondtam, egyből meg is döbbentem, mert így megfogalmazva baromira igaz volt. Természetesen jönnek férfiak, lelkesek, érdeklődőek, kedvesek, sőt még randira is hívnak de rohadtul nem tudok egyikre sem úgy ránézni. Az Igazi Zsoltival többször is szakítottunk, próbáltam az amazonos kutyaharapást szőrivel elvet alkalmazni, de az egy zsákutca volt, így ezután a szakítás után még a randi is csak fogcsikorgatva megy. Nem azzal van a baj, hogy nincs önbizalmam meghódítani valakit. Nem. Egyszerűen nem megy a kapcsolódás, nem az, hogy nem akarok, mert vannak próbálkozásaim. NEM MEGY! Az Igazi Zsolti előtt levetkőztem és a lába elé leraktam mindenemet, még a fegyveremet is. Ez a fegyvertelenség megbénít. Eddig fejeket vágtam le, harcoltam, küzdöttem. Nem megy, mert ez a férfi fogta a kincseimet és eltűnt, ott hagyott a gödörben meztelenül. Persze nem hagytam el magam, elkezdtem kifelé mászni, de a gödör szélén állva billegek és úgy érzem, bármikor visszaeshetek és még mindig rohadtul meztelen vagyok, nem tudom, merre induljak. Hiányzik az a tűz (hit), ami eddig előre vitt. Látom a fényt, de még nagyon halvány, eközben csak magamban kavargok, s bukkannak elő újabb démonok, árnyak, amikkel már nem olyan félelmetes szembenézni, viszont sokkal mélyebbről jönnek elő és igen nagy jelentősége van az életemben. Ilyen pl a szüléssel kapcsolatos gondolataim. Még a múlthéten heves tiltakozást váltott volna ki belőlem a téma, most csak annyit tudnék mondani: „Majd alakul”. Nem vált létkérdéssé és életcéllá, de nincs már bennem frusztráció ezzel kapcsolatban és ehhez kellett egy baráti beszélgetés, majd este egy videó, hogy a felszínre bukkanjon és megoldjam magamban. Nagyon furcsa, hogy évekig küszködök egy problémával, és egy téves hitrendszert alkottam köré, aztán szinte egy nap alatt átformálódik bennem. Gyógyítom magam, és ezzel vagyok elfoglalva a nap minden percében. Saját magamon van a figyelmem és jelenleg elvagyok így, illetve az ÉA-n tevékenykedem, mert hasznosnak érzem. Pont tegnap volt egy meeting J. Istvánnal és ő mondta, hogy jót tesz, ha ebben az állapotban segítünk másoknak. A megérzésem szintén bejött, amikor jelentkeztem erre a feladatra, éreztem, hogy jót fog tenni. Tehát a megérzéseim még működnek és erre kell most hallgatnom, de ez nem megy, ha másra fókuszálok.