Úgy tartják, érdemes év végén egy összegzést formájában levonni az idei év tanulságait. ÍRÁSBAN. Ezzel felkészíthetjük magunkat a 2022-es évre, illetve lezárhatjuk az ideit. Meglehetősen sok gondolat van a fejemben, ezért előfordulhat, hogy hosszúra sikeredik. Nem korlátozom le magam, hisz van hely bőven, maximum a kedves olvasó unja meg a banánt… 

2021… Egy év, amiben körülbelül huszonhatezerszer fordult meg bennem a világ, nyolcmilliószor kérdőjeleztem meg a saját hitrendszeremet. Egy év, ami végtelen számú felismeréseket hozott magammal kapcsolatban.

Miközben itt ülök és azon gondolkodom, honnan is kezdjem. Az év első feléből nem jut más eszembe csak a szenvedés. Azonban, ha ennyi idő távlatából ránézek arra az időszakra, akkor azt látom, hogy azóta rengeteget változtam. Új, lelkesítő hobbikban találtam meg önmagam (túrázás, meditálás), és régiket engedtem el (Call of Duty mobile). Kinyíltam és őszinte lettem másokkal és magammal is, és az utóbbiban az a legfélelmetesebb, hogy amikor megnyitottam önmagam, akkor kiderült, hogy nem is vagyok annyira rendben, mint ahogy gondoltam magamról. Ennek tényét csalódásként éltem meg, és még a mai napig nem sikerült teljesen megemésztenem. Tehát ott tartok, hogy rombolom magam, boncolgatom, elemzem, hogy mi miért zajlik bennem, aztán azt érzem, hogy még mindig kibaszott üres a lelkem. Olyasmi, mint amikor elkezdünk építkezni. A ház, amit mi szeretnénk építeni az nem fér oda, mert egy rozoga kunyhót is vásároltunk a telekkel együtt: Azt pedig le kell rombolni. Hiába jön a buldózer, egyesével kell eltüntetni a romok maradványait, ami fáradságos meló. Persze, egyszerűbb lenne felújítani a kunyhót, de annak köze sincs ahhoz, amit én szeretnék. Kb így tudnám szemléltetni a folyamatot, amiben vagyok. Jelen pillanatban is próbálkozom jól megélni, ezt a fárasztó munkát, hellyel-közzel sikerül is. Valamikor a jövőben pedig hálás leszek ezért, ahogy az év első felében megélt eseményeimért ma az tudoklenni. Csak nem egyszerű ezeket a dolgokat jól megélni, amikor alapjában véve szarul van az ember és teljesen új megélései vannak. Nem tudom magamban hová tenni azt, hogy már nem tudok könnyen átlépni, szőnyeg alá söpörni, mint eddig, hanem addig pörgetem, amíg jó sok kellemetlen percet okoz, ezért nincs mosoly az arcomon sokszor, hanem savanyú képet vágok. Máskor elmerültem az önsajnálatba, aztán amikor felálltam, beleszartam az egészbe és tovább álltam, MOSOLYOGVA. Ez most megváltozott és savanyú pofával veszem tudomásul, hogy majdnem úgy viselkedem, mint a megkeseredett vénlányok és totál kétségbeesek, hogy most ez mi a faszom? Természetesen, mindenáron meg akarom szüntetni magamban a felismert nem-jó-állapotot. Minél inkább rágörcsölök a megszüntetésére, egyre mélyebbre süllyedek a saját lelki mocsaramba, aztán már csak azért imádkozom, hogy ne kezdjen el hullámozni. Amikor sikerül végre kikecmeregni és megnyugodni, kezdődik elölről más témával, más felismerésekkel. Néha elgondolkodom azon, hogy mennyire volt érdemes ennyire belemélyülni magamba, hiszen sokszor rohadtul elegem van önmagamból. (Meg szoktam kérdőjelezni azt, hogy ez mennyire normális) Mikor jól elmagányosodtam és eléggé elegem lesz magamból, elkezdek kifelé nyitni, „találkozok” hasonló emberekkel, kapcsolódunk és tök jó érzés velük kivesézni a dolgokat és rengetegszer akadályoztak meg abban, hogy hirtelen felindultságból valami elképesztő nagy hülyeséget csináljak. (Beszóljak , vagy idegből cselekedjek olyat, amit később megbánok) A harc magammal sok energiámat felemészti és úgy tűnhet, hogy nem figyelek másokra, ez részben így is van. Sajnos, ebben az időszakban sok kapcsolatom megszűnt, amikért egyik szemem sír, a másik nevet. Nem tehetek róla, de nem tudok figyelni túl sokáig, amíg azt nem érzem, hogy végre megszelídítettem a magamban élő fantomot (Nyugalom, nem vagyok skizofrén vagy ilyesmi), mert ő aztán imádja a balhét és saját magam ellen fordítani…. A folyamat többi részét pedig leírtam.

Ott van az is, hogy a kapcsolataimban nincs lazaság. Legalábbis én nem bírok ellazulni, ha már beütött egyszer a krach és a másik valami kivetnivalót talált bennem. Nem teljesen lenne pontos a megfelelési kényszerrel definiálni, azonban a bennem lévő, folyamatos frusztrációt okozó érzéseknek ez is egy parányi töredéke. Észrevettem, hogyha részemről nincs tétje a kapcsolatnak, akkor laza vagyok. Úgy mutatom magam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ez egy reciprok bennem. A „szoros” kapcsolatokban bezárkózom és fenyegetetten érzem magam, míg egy baráti kapcsolatban abszolút nem látok potenciális veszélyforrást, így bátran vállalom, aki vagyok. Tetszik, tetszik, nem tetszik, nem tetszik alapon. Ezt is csak az elmúlt hónapok történései által értettem meg, hogy valójában így működöm. Ez a hibás program, minta az, ami miatt a párkapcsolataim zátonyra futottak, ehhez társult egy jó adag nem-vagy-elég-jó érzés is. Ledönteni ezeket csak úgy tudom, ha próbálkozom, beleengedem magamat helyzetekbe, viszont sokszor baromira nem úgy jövök ki belőle, ahogy szeretném. Javarészt szégyenérzettel és csalódottsággal, hogy megint nem sikerült áttörést elérnem. Persze ez csak addig, amíg jobban belegondolok, haladok, csak alig észrevehetően. 

Szeretném ezeket a sémák egyszer s mindenkorra meggyógyítani és elengedni, mert ezek nem az én lényegi részeim. Ezek amolyan fantomok, démonok, amik felébrednek. Vagy én ébresztem fel őket nyugtalanságommal. Magamban kell megteremtenem a békét, ami nem egyszerű, hisz az első próbálkozásom zsákutcába futott azzal, hogy az anyagi világban, egy másik személlyel kapcsolatban vártam a megváltásomat.( Borzalmas ezeket beismernie magának az embernek, de ez most a számvetés ideje) Mikor írom ezeket, még a levegő is beszorul. Döglődik a démon…. :D Egyben biztos vagyok, hogy az, aki írja ezeket a sorokat, az vagyok én, az írás az elemi részem volt mindig is. Minden más, aki vagyok, az csak valami fantomnak a kivetülése. Jelenleg a fizikai síkon nem vagyok semmi, csak betű és szöveg, de tudom, hogy egyszer teljesen megérkezem az emberi testembe, ha már eléggé megtisztítottam és eljön a pillanat, amikor végre otthon tudom benne érezni magam. Szeretném, ha ez 2022-ben megvalósulna. Nem álmodozom nyaralásról, nem kell nekem sem pénz, sem semmi más, csak ennyi. Ehhez annyit tudok jelen pillanatban hozzá tenni, hogy minden reggel, ébredés után 10 percet szeretnék meditálni és megerősítő mondatokat mantrázni. Kis lépés is lépés.