Dark kritika
Már abban is különleges ez a televeíziós sorozat, hogy nem amerikai, így nem követi a szokványos történetvezetést. A saját tapasztalatom a sorozattal kapcsolatban az, hogy jókor kezdtem el nézni és ezáltal nagyon sokat adott. Nagy rajongója vagyok az időutazós könyveknek, filmeknek, sorozatoknak. Nagy favoritom volt anno a 12 majom, ami hasonlóképpen egy apokalipszist akart elkerülni, azonban pont, hogy az időutazás létrejötte okozta a legnagyobb katasztrófát. A Dark jött, látott és győzött, ugyanis a háttérben meghúzódó spirituális szállal le vett a lábamról. Mivel nem elkaszált sorozatról beszélünk, így rendes, nem összecsapott, sebtiben összerakott lezárást kaptunk, hanem egy komplett, egész történetet.
A történetről röviden:
A fiktív német kisvárosból, Windenből gyerekek kezdenek eltűnni. A meginduló nyomozás hatására a felszínre kerülnek különféle titkok: haldokló párkapcsolatok, kettős életek, és sötét titkok a múltból. Mindezek a családokban már négy generációra visszamenőleg ott voltak.
A történet 2019-ben kezdődik, de az időutazásnak köszönhetően 1986-ban és 1953-ban is játszódik. Ugyanis a főszereplő családok egyes tagjai felfedezik, hogy a városka határában álló, a Tiedemann-család által üzemeltetett atomerőmű alatt egy barlangrendszer húzódik, s ennek egy részében egy féregjárat van, amely lehetővé teszi az időutazást. Az első évad során a Kahnwald, a Nielsen, a Doppler és a Tiedemann családok körülötti titkok lepleződnek le, és az életük fenekestől felfordul, amikor nyilvánvalóvá válik számukra, hogy mind ők, mind őseik kihatással voltak és lesznek a városka történetére, tetteik alapján.
A második évadban, ahogy telik az idő, újabb években zajlik a cselekmény: 2020-ban, 1954-ben és 1987-ben. Alternatív sztoriszálak is bekerülnek, amelyek 1921-ben, illetve egy poszt-apokaliptikus 2053-ban játszódnak. Egyes családtagok, akik rég nem látták egymást, most újra összefutnak, illetve leleplezésre kerül egy szekta, a Sic Mundus, amely a háttérből mozgatja a szálakat és dönti el Winden lakóinak sorsát - miközben közelít az apokalipszis, melyben az egész város megsemmisül.
A harmadik évadban kiderül, hogy nemcsak az időutazás létezik, hanem van egy párhuzamos valóság is, ahol egy alternatív Windenben élnek az emberek, és ahol az apokalipszis bekövetkezte már csak napok kérdése. Újabb évként bukkan fel 1888, illetve az alternatív 2019 és 2052. A szereplők kétségbeesetten keresik a megoldást arra, hogyan vethetnének véget annak, hogy a két, párhuzamosan létező világ egy végtelen ciklusban folyamatosan létrehozza és megsemmisítse magát. (forrás)
A Dark kötelezi a nézőjét a gondolkodásra, abszurd módon szövevényes, komplex és egy perc nyugtot sem hagy. Aki az első két évadban elveszíti a fonalat, vagy nem érti a kauzalitást, az a 3. évad alatt el is vérzik. Az utolsó évadban már nem csak magával az időutazással és annak következményeivel foglalkozik, hanem a párhuzamos dimenziókkal is. Még plusz nehezítés, hogy a szereplőket észben kell tartani, ki hogyan nézett ki 1953-ban, 1986-ban, 2020-ban, 2053-ban. Valahol olvastam, hogy ez így összesen 60 karaktert takar, és mindannyiuknak köze van a másikhoz. „A múlt, a jelen és jövő nem lineáris, ez csak illúzió.” Tannhaus próbálta elmagyarázni az idősebb Jonasnak, hogy a múlt és a jelen hatással van a jövőre, ugyanakkor a jövő hatással van a múltra is és a jelenre is. Ezt rendkívül szemléletesen sikerült kivitelezni, hogyan kell ezt elképzelni, ennek eredménye az, hogy egy olyan családfát kaptunk, amitől a nézőnek szabályszerűen leesik az álla. A sorozat alapvető jellemzője, hogy bizonyos mondatok, párbeszédek folyton visszatértek, , hol az egyik szereplő szájából hangzik el, hol a másikéból, amivel sikerül a nézőben is deja vu-t ébreszteni.
„A kezdet a vég. A vég a kezdet.”
Miközben mindenki az eredetet kutatja, addig a főszereplők nem túl kellemes változásokon mennek keresztül. Kellemetlen volt azt tapasztalni, hogy nincs konkrét főgonosz, aki világuralomra akar törni, sokkal inkább azt éreztették velem, hogy ezek a szerencsétlen szereplők elszenvedői egy bonyolult ok-okozati összefüggésnek, amiben nem élhet az egyik, ha nem él a másik. A paradoxonokat rendkívüli módon oldották meg a készítők, és érthetően elmagyarázták, mi miért nem lehetséges (pl a nagypapa paradoxon elég sokszor felbukkan).
Zseniálisan boncolgatta a szabad akarat kérdését. Vajon tényleg mindannyian azt tesszük, amit akarunk? Lehet, hogy azt hisszük, hogy igen, de közben mindvégig egy dolog felé megyünk. A végzetünk felé. „Az élet egy labirintus. Van aki a haláláig bolyong, hogy megtalálja a kiutat. De csupán egyetlen ösvény van és az mélyebbre vezet a labirintusba” . „Minden fájdalom cselekvésre csábít. Formálja az akaratunkat.” Vajon, ha nem éljük meg azt a fájdalmat, akkor is abba az irányba haladnánk? Valószínűleg igen, mert mindez addig ismétli önmagát, ott lesz a hurok, a spirál, amíg be nem látjuk, hogy bármit teszünk a dolog ellen, megmásíthatatlan. Ez a való életben is így van. Mindaddig, amíg nem értettük meg a leckét, addig nem tudunk rajta változtatni. Végül Ádám és Éva (Jonas és Martha) is megértették, hogy mi miért történt és minek kell történnie, hogy a hurok megszűnjön.
„Amíg a csomó létezik a világainkban arra vagyunk kárhoztatva, hogy a kínt, amit érzünk és okozunk, mindegyre megújítsuk.”(Eva)
„Nincs különbség a két világ között. A dolgok talán nem úgy történnek vagy nem ugyanakkor, de megtörténnek. Ebben a csomóban senki nem kerülheti el a végzetét.” (Claudia)
„Te és én. Miattunk történik minden így. Újra és újra. Mert nem tudod elengedni azt, amit akarsz. És én sem tudom elengedni azt, amit akarok. Mi vagyunk a tévedés. A hiba a mátrixban” (Adam)
„Szerinted marad belőlünk valami? Vagy ezek vagyunk? Egy álom? Sosem léteztünk valójában.” (Martha)
„Tökéletes páros vagyunk! Ne higgy el mást!” (Jonas)
Lezárás fantasztikusra sikeredett, ugyanabban a hangulatban, ugyanazzal az óvatos ráeszméléssel, amit már megszokhattunk 3 évad alatt és bár nem láttuk a tényleges happy endet, én úgy gondolom, hogy végül Martha és Jonas egymáséi lettek az eredendő világban.
Visszatérő szimbólumok:
Ádám és Éva
Ariadne fonala
"A szörnyű adótól - melyre Minós krétai király kötelezte - Aigeus király fia, a hős Théseus szabadította meg Athént. Arra kérte atyját, hogy vegyék be őt is a hét ifjú közé, akiket hét szűzzel együtt időről időre a Minótaurosnak kellett elküldeni; ő majd Pallas Athéné segítségével megöli az emberevő szörnyeteget. Az öreg Aigeus fájó szívvel bocsátotta el a veszedelmes útra gyermekét, ki csak késő öregsége napjaira tért vissza hozzá. Mert Théseus anyja, Aithra, troizéni királyleány volt, s míg Aigeus Athénben uralkodott, Aithra Troizénben nevelte fel gyermekét. Csak mikor már olyan erős lett Théseus, hogy atyja fegyvereit ki tudta emelni a föléjük hengergetett mérhetetlen súlyú szikla alól, akkor kereshette fel atyját Athénben. De még be sem teltek fia látásával Aigeus büszke apai szemei, mikor az agg király szerencsétlen sorsa és az ifjú hős fékezhetetlen bátorsága megint kiragadta ölelő karjai közül Théseust. Ősz hajára földet és homokot hintett Aigeus, mert ki tudja, látja-e még valaha fiát; fekete vitorlát húzatott a hajóra, és meghagyta Théseusnak, hogy ha sikerrel jár s megölve a Minótaurost, épségben hazatér halálra ítélt társaival, cserélje fehérre a fekete vásznat. A könnyű hajó és a szelíd szelek elvitték Théseust a dicső Minós büszke székvárosába. Meglátta az athéni hőst a krétai királyleány, a szép Ariadné, kit illatos ágya anyja lágy karjai között óvott eddig, mint az Eurótas habjai a mirtust, vagy ahogyan a tavaszi szellő sarjasztja a tarka virágzást. El sem mozdította vágyódó szemeit az ifjúról a királyleány, amíg egész testét át nem járta a szerelem, s Erós lángja el nem hatolt a velőkig. Erós, ki gondokkal keveri az emberek örömeit, és Aphrodité, aki úrnő a szerelem és a tenger habjai felett, milyen hullámokon dobálták a szerelmes leányt, míg a szőke idegen után sóhajtozott! Mennyi aggodalom töltötte el bágyadó szívét, hogyan sápadt sárgábbra, mint a fényes arany, mikor Théseus jelentkezett a királynál, hogy megbirkózzék a szörnyeteggel, vagy a halált vagy a dicsőséget várva.Titkon megegyezett Ariadné az idegennel és egy gombolyag fonalat adott neki. Mert a Minótauros számára Daidalos labirintust épített, hatalmas barlangot, melyben zegzugos folyosók vezettek és ezek közt az is eltévedt volna, akit esetleg megkímél a szörnyeteg. De Théseus Ariadné fonalát gombolyította, s mikor Pallas Athéné segítségével megölte a Minótaurost, a fonal mentén szépen megtalálta a kijáratot is a labirintusból. Akkor aztán megmentett társaival hazahajózhatott Athénbe és vitte magával a krétai királyleányt, kinek megígérte, hogy segítségéért feleségül fogja venni. Meg aztán Ariadnénak nem is lett volna maradása Krétában, ha Minós megtudja, hogy saját leánya segítette az idegeneket." (itt tovább olvashatsz)
Triquetra és a "Sic mundus creatus est"
A triquetráról továbbiakban itt: https://divany.hu/spirit/kis-szimbolumhatarozo-a-triquetra/
A sorozat vonatkozásában azt akarja szimbolizálni, hogy a meglévő két világot összeköti egy harmadik, eredendő világ, ahol az időhurok nem jön létre.
Sic mundus creatus est jelentéséről bővebben itt: http://www.tarrdaniel.com/documents/Hermetika/tabula_smaragdina.html
Az intro dalszövege
https://www.magyar-dalszoveg.hu/lyrics/apparat-goodbye-the-devil-s-walk
Összességében számomra egy igazi kuriózum volt a Dark a maga beteges cselekményével, rendkívül filozofikus vonatkozásában. Aki csupán csak szórakozásból akarja megnézni, annak egy hatalmas csalódás lesz.