Sorozatajánló
Atiye ajándéka
Şengül Boybaş Dünyanın Uyanışı (A világ ébredése) című könyvéből készült török sorozat. A törökök többször is bebizonyították, hogy elég sok keresnivalójuk van a televíziózásban. A Tiltott szerelem – aminek alapja szintén egy könyvön nyugszik – a maga műfajában zseniális és a mai napig az egyik kedvenc sorozatommá nőtte ki magát, aminek főszereplője szintén Beren Saat.. Tavaly februárban végignéztem az első évadot, majd később a másodikat is. Most úgy döntöttem, ledarálom egyben.
Atiye Özgürsoynak látszólag tökéletes élete van, megvan mindene, festői karrierje felfelé ível. Képein rendszerint egy szimbólum szerepel, amit kislány kora óta megszállottan rajzol. Eközben Göbekli Tepében Erhan Kurtiz vezetésével egyre mélyebbre jutnak a barlangrendszerben, ahol megtalálják a kőbe vésve ugyanazt az ősi szimbólumot, amit Atiye is rajzol. A lelet nem marad sokáig titokban a nyilvánosság előtt, Atiyéhez is eljut a hír, aki válaszokat remélve elmegy a helyszínre. És ez az a pillanat, amikor a széria felveszi a vonalat és beengedést tekint a falak mögé.
Az Atiye ajándéka nem szenved hiányt rejtélyekben és misztikumokban, a cselekmény több szálon fut és finoman adagolja a szükséges információkat, nem tolakodó. A sorozat mondanivalója, a mögöttes tartalmakkal letaglózóan lenyűgöző. Nagyon sajnálatos, hogy a harmadik évaddal elkaszálták, gondolom azért, mert nem tett eleget a délutáni szieszta pihentető szórakoztatásának kritériumainak. Akik vonzódnak az ilyen stílusú sorozatokhoz, mint jó magam is, azokat bevonzza ez a hangulat, az atmoszféra.
A színészi teljesítmények nem kiemelkedően jók, de nem is mondanám nézhetetlenül pocséknak, valahol a kettő között lavírozik, súrolva néha egyik-másik határt. Rendkívül tetszett, hogy a sorozat által megismerkedhettünk Törökország természeti kincseivel, Kappadókiával, Göbekli Tepével, a Nemrut-heggyel stb… csodálatos felvételek, lenyűgöző tájak tárulnak a szemünk elé.
Összességében az Atiye ajándéka nem rossz sorozat, de nem is kiemelkedő.: 6/10