Camino Hungaro összefoglaló

Először is, kezdjük az alapokkal.

Mi is az az El Camino? → bővebb infó

Mi az az El Camino Hungaro → részletek

Az oklevél

1. nap: Normafa – Páty - Zsámbék: 31 km

Kilátás Normafáról

2. nap: Zsámbék – Vasztély - Tarján: 14 km

Előttem Vasztély

Vonatozás utáni városnézés

3. nap: Pannonhalma- Győrújbarát – Győr: 32 km

Pannonhalmi bencés apátság

Kilátás Győújbarát közelében

Ez egy út? - Az!

4. nap: Győr – Lébény: 27 km

Ilyen volt kb 20 kilométeren keresztül

Szent Jakab templom

Összesen: 104 km

Az El Caminoról idén januárban hallottam először. Sokat morfondíroztam azon, hogyan, hová és miként induljak útnak. Először megfogalmazódott bennem, hogy végigcsinálom a Francia utat, ami St. Jean Pied de Portból (Franciaország) indul és Santiago de Compostellában végződik, hossza 800 km. Teljesítése kb 30 napot vett volna igénybe. Éves szabadság, felkészültség és anyagiak híján lemondtam róla, a vírushelyzet okozta nehézkes utazásról nem is beszélve. Így kerestem egy alternatívát, és a választásom az El Camino Hungaro útvonalára esett. Még tavasz előtt elkezdtem olvasgatni a tapasztaltabb zarándokok beszámolóit: mit érdemes beszerezni, mire lesz szükség az út során...stb. és ennek alapján kezdtem meg a felkészülést. Vettem egy túrabakancsot, egy 30 literes túrazsákot és egy hálózsákot a Dechatlonban, azonban a hálózsák elfoglalta az összes helyet, így azt javaslom, hogy 40-50 literes zsákkal keljünk útra, ugyanis nem ajánlott a hálózsákot a táskán kívül elhelyezni. Én megfogadtam ezt a tanácsot és így inkább egy nagyobb és könnyebb(!) pokrócot csomagoltam, ugyanis ez azért kell, mert a zarándokszállásokon nem mindenhol adnak ágyneműt. Gondosan kellett ügyelnem a táska súlyára, mert napi 6-8 óra gyaloglás várt rám, ami táska nélkül is elég megterhelő feladat. Fokozottan ajánlott a technikai pólók és nadrágok beszerzése, hiszen nem csak a súlya könnyebb, de hamarabb is megszárad, ugyanis a nap végén mindig kimostam.

Az én felszerelésem:

• 3 póló, ebből kettő technikai, egy alvós
• 3 nadrág: 2 rövid nadrág, egy alvós és egy Nike futónadrág, egy hosszú futónadrág
• 3 bugyi
• 2 zokni
• 1 ultrakönnyű polár, gyorsanszáradó pulcsi (Shoxx) amit évekkel ezelőtt szereztem be egy turkálóban
• esővédő ruházat
• Pepcos 220x180-as pokróc, aminek súlya fele annyi volt, mint a hálózsák
• kis helyigényű törülköző
• túrabakancs (ezt erősen javalott az indulás előtt jól bejáratni), egy váltáscipő és egy papucs a zuhanyzáshoz (természetesen mind kis súlyú)
• Egészségügyi csomagom: sampon, golyósdezodor, fogkrém, fogkefe (ezek mind ilyen utazós kiszerelésben), naptej, szúnyogriasztó, ragtapasz (rengeteg ragtapasz), Betadine, kisolló, kés, szemöldőkcsipesz, napelemes powerbank (hatalmas szolgálatott tett), Supraderm kenőcs a rovarcsípésekre, Fastumos kenőcs az ízületi fájdalmakra
• wc papír (ezt előtte letekertem, hogy kevesebb helyet foglaljon)
• popsitörlő
• palack, kulacs a víznek

A zsákom súlya teli vízzel együtt 6,7 kg lett. (Természetesen ez a csomag tavasszal és ősszel nehezebb lett volna a melegebb cuccokkal)

Miért indultam útnak?

Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor összejön minden, legszívesebben elmenekülne a világ végére. Nem voltam ezzel én sem másképp. Bevallom, én egy szakítás után vagyok és ez az út méltónak bizonyult a kapcsolat lezárásához és arra, hogy tiszta lappal, kitisztult fejjel újrakezdjem az életemet. Az utam során sok váratlan helyzettel kerültem szembe, amit meg kellett oldanom.

1.) Szembe kellett néznem a természet erejével: Első napon Budakeszi után az erdőben kilométereken keresztül harcoltam egy bögöllyel, a csatából én kerültem ki vesztesen, össze-vissza csipkedte a fejemet. Szintén az első napon (talán akkor volt a legmelegebb is, 38 fok) a tikkasztó hőségben, a legnagyobb melegben kellett átkelnem egy árnyék nélküli szakaszon. Az első nap után a zarándokszálláson sírva is fakadtam és komolyan elgondolkodtam azon, hogy feladom, pedig akkor még csak két vízhólyagom volt.

Ahol a házakat látjátok, oda kell eljutnom

Kitikkadva Zsámbék előtt

2.) Sosem tudtam, hogy hol fogom álomra hajtani a fejemet, egyedül csak az aznapi végállomás volt meg. Vagy még az sem. A második napom szemléletes példája volt ennek: Mány után teljesen megszűnt a térerőm reggel fél kilenc magasságában, így szállást sem tudtam intézni magamnak. Nem volt választásom, mennem kellett, akkor is, ha fájt a lábam. Nem viccelek, borzalmasan kétségbe voltam esve, de csak mentem, kietlen tájakon, derékig érő gazban, nem érdekelt semmi, csak az, hogy eljussak ahová kell. Végül hatalmas szerencsémre stoppal eljutottam Tarjánig, ahol nem tért vissza a térerőm, így a sportcsarnok mellett „csövezve” és Wi-Fit lopva beugrott egy őrült ötlet és megterveztem az utamat Pannonhalmáig: Tarjánból elbuszoztam Tatáig, ott felszálltam a Győrbe tartó vonatra. Az aznapi szállásomat valamikor délután fél kettő körül foglaltam le. Győrben átszálltam a Pannonhalmára tartó vonatra, majd bő 3 km-t gyalogolva megérkeztem a szállásomra.

Csövezés Tarján központjában

3.) Egyedüllét. Előfordult, hogy féltem. Főleg az első napon. Egyedül egy erdőben, a semmi közepén, idegen helyen, ahol a madár sem jár? Őrülten botor vagy vakmerően bátor dolog?

" I'm walk a lonely road..." - Budakeszi-Páty között ilyeneken kellett átmászni

Kezdetben én az előzőre gondoltam, aztán á második nap végén és a harmadik nap elején már élveztem a dolgot. Akármennyire is fájt a lábam, mosolyogtam, sokszor énekeltem. De előfordult, hogy sírtam és magamban beszéltem, legfőképpen biztattam magam, hogy megoldom a helyzeteket, bírni fogom és nincs miért aggódni, hisz magamra mindig számíthatok. Számomra az út egyfajta bizonyosságot adott affelől, hogy az önmagamba vetett hitem erős, és hozhat akármilyen nehézséget is az élet, meg fogok vele birkózni. Szerelmi csalódás? Válás? Gyász? Az az érzés, ami a Camino alatt feltört bennem, ezek szinte eltörpültek, hisz ott volt még a

4.) Fizikai fájdalom. Vízhólyagok, ízületi fájdalmak, csípések…. Ezek a kezdetben borzalmasak voltak, majd hozzászoktam, mert haladnom kellett. Emlékszem, hogy Écs és Győrújbarát között a figyelmemet az úton tartottam, néztem a fákat, hallgattam a madarakat, dúdoltam, beszéltem magamhoz. Bevallom a legjobban a zsák súlyától tartottam, de nem attól kellett volna, hanem a talpamon gyarapodó vízhólyagoktól, viszont a Betadine és a sebtapasz csodákat tett. Ménfőcsanak aszfaltján önkívületi állapotba estem, ugyanis ezt a talajt már nem igazán kedvelték a virgácsaim. Fájt a térdem, a bokám, a bal talpam is sokszor görcsbe ugrott, aztán eszembe jutott Thích Quảng Đức vietnámi mahájána buddhista szerzetes, aki Saigon egyik forgalmas kereszteződésében 1963. június 11-én élve felgyújtotta magát, ezzel a tettével a buddhistákat megfélemlítő dél-vietnámi Ngô Đình Diệm-rezsim ellen tiltakozott. Eszembe jutott a róla készült fénykép, hogy a fájdalmakat mosolyogva, transzba esve tűrte. Valahogy sikerült nekem is elérnem ezt az állapotot.

Mi kell a Camino teljesítéséhez?

• Egy kényelmes cipő – ezt magyaráznom sem kell
• Rengeteg akaraterő: Ez főleg ahhoz kell, hogy az ember le tudja győzni önmagát. Hátra tudja hagyni a kényelmet, a megszokást és az otthon nyújtotta biztonságot, a mókuskereket. Cserébe olyan lelki fejlődésen megy keresztül az ember, ami semmihez sem fogható. Út közben találkozhat az ember lecsupaszított, tehermentes önmagával, megérthet dolgokat, összefüggéseket, ami egy életre szóló útmutatást ad.
• Bátorság: Légy akár férfi akár nő, egyedül nekivágni egy ilyen fizikailag és lelkileg megterhelő útnak, az nem kis dolog.
• Kreativitás: Bizonyos helyzeteket nagyon gyorsan és nagyon hatékonyan kell megoldani.

• Alázat – azt hiszem, ehhez sem kell írnom semmit
• Spontaneitás: „Mindig lesz valahogy!” Az út során sosem terveztem, amikor elbizonytalanodtam ezt mondogattam magamnak: „Minden úgy lesz, ahogy lennie kell!” Az utolsó este pont ilyen spontán módon alakult. Miután megkaptam az oklevelemet buszra pattantam, elutaztam Győrbe. A vasútállomáson megvettem a jegyemet Budapestre, a vonatra várnom sem kellett, mert amint kisétáltam, már meg is érkezett. Megismerhettem egy nagyon kedves személyt is, aki tök ismeretlenül befogadott éjszakára és nem riasztotta el az ábrázatom, amikor találkoztunk a Keleti Pályaudvaron. Ettünk egy finom pizzát és este még sétáltunk egyet a városban, ahol megtaláltam az utamhoz szorosan kapcsolódó kőszobrot.
• Motiváció: Kellett néhány pofon az élettől, hogy elinduljak ezen az úton, és utólag hálás vagyok érte, hogy így alakult! Köszönöm! Úgy érzem az út által sokkal több lettem és egy olyan lelki fejlődésen mentem keresztül, ami életem végéig el fog kísérni.

Büszke vagyok arra, amit elértem! Buen Camino!

Nincsenek hozzászólások

Válasz