Bujdosó

Úgy teszel, mintha nem léteznék.

Homályba öltözve

bujkálhatsz, mintha nem ismernél;

álcázva magadat.

Lelked tomboló viharának

szépségét nem leled,

szíved bánatos zsivajában

csendben eltemeted,

s eljátszod, mintha nem éreznéd

szerelmed mélységét,

keresed az élet értelmét.

Arcodat takarva.

Nagy hazugságok világában

lebegek feletted.

Nem leszek mások igazának

tisztátalan tükre!

Játék a tűzzel

Jelek 2019 pályázati mű

Nézd,

igéző tekintetedtől serceg a bőröm,

a szikra végigszalad belsőmön.

Figyeld,

bársonyos hangod meggyújtja bennem a tüzet,

s ereimben a kínzó vágy lüktet.

Élvezd,

ahogy megtébolyult szenvedélyed oltárán,

felemészt a perzselő sóvárgás

Érezd,

az eltitkolt érintések lobogó lángját,

ami hamuvá éget a máglyán.

Önmagamnak lenni

Bár megállíthatnám az idő vaskerekét!

Megpakolnám magamnak a sors szekerét:

koromsötét éjszakából hajnalt csinálnék,

s lennék önmagamhoz az irányzék.

Mindenható békét megleltem benned

s csodálva élem meg a csendes szerelmet.

A kapocs, mi köztünk van, az égben kötettett,

de a korlátolt körülmény megszöktetett.

Értékrendek és elvek egymással ütköztek,

mostoha árnyaim vicsorogva üldöztek:

S lám, atomjaira hullott minden darabom!

Eljött egy soha nem várt alkalom:

helyet cserélhetek önmagammal,

fájdalmam elcsorog a könnypatakkal.

Ülök magamon; élvezem, hogy élek

végtelenített semlegességben.

S amint magam újra meglelem

egyesülhetek veled, igaz szerelmem.

                                                                                                2021. 05. 07.

Velem vagy

Kihámoztál magamból óvatosan,

lenyúzva rólam a maszkokat

Tiszta tükröt tartottál elém

miben visszatérhettem önmagamhoz.

Csillagként tündökölsz a sötét éjben,

mely megmutatja az utamat

érezlek téged legbelül,

iránytűm vagy a legnagyobb magányban.

Bárhol is járok, tudom, velem leszel

el merem engedni a kezed

nem félek, hogy nem látlak többé,

mert lényem lényegi részévé lettél.

                                                                                                2021. 05. 06.

III. felvonás

(Elérni az elérhetetlent)

Kezed fogom, te mégis eltolod,

küzdeni fogok, míg a szívem dobog,

amíg a láng lobog, míg a vezér dobol.

Őrült harcban, vérbe fagyva,

éles karddal, kegyetlen daccal,

téged akarva, húsod vakarva.

Foggal-körömmel, tudatommal pörölve,

rideg közönnyel, fájdalmas gyönyörrel,

játszva az ördöggel, szeretlek örökre.

                                                                                                            2015. 05. 24.

Képzelgések

Lelkem apró darabkái,

melankolikus szikrái

ott fekszenek a szennyedben,

tehetetlen szerelmedben.

Komorrá feslett foszlányok,

vad és vérmes oroszlánok

kergetnek rögös utamon,

ez a színtelen tudatom.

Tán, csak a képzelet játszik,

a remény már nem világít,

nem félek, ó, én nem,

nem élek rettegésben.

                                                                                                           2015. 06. 22.  

Szabadon

Ülök, s a sebeimet nyalogatom,

miközben verseimet olvasgatom.

Megannyi betű, rengeteg érzelem,

tömérdek sorban millió ékezet.

Mindenben ott van parányi darabod,

de többet nem írok, menj szabadon.

Végleg elengedlek, légy boldog,

fuss, hisz nem vagy a foglyom.

Nem leszel már múzsa sem többé,

szívemben maradsz egy heg örökké.

2015. 11. 20.

Lennél-e...?

Lennél-e télben a tavasz,

lennél-e csendemben a zaj,

lennél-e sötétségemben a fény,

lennél-e erdőmben virágos rét?

Lennél-e földemnek éltető eső,

lennél-e számomra a levegő,

lennél-e égboltomon fénylő csillag,

lennél-e hegyemen a legnagyobb szikla?

Lennél-e tengeremnek víz,

lennél-e festményemnek a szín,

lennél-e regényemnek hőse,

lennél-e szívem felelőse?

Lennél-e az én hercegem,

aki elrabolja szívemet?